Felhívás

Kedves Rákoskerti Lakosok!

Rákosmente közművelődési intézményeinek krónikájához kérjük emlékező segítségüket.

Kérjük, akinek van a birtokában bármilyen emlék, amely a Rákoskerti Művelődési Ház valamely, az 1980-as, 1990-es évekhez köthető eseményeihez kapcsolódik, legyen kedves velünk megosztani. Ez lehet meghívó, plakát, valamilyen eseményen való részvétel élménye, vagy egyszerűen csak a ház mindennapi működésének emlékei.

Várjuk jelentkezésüket a 256-4626-os telefonszámon vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

Köszönjük segítségüket.

Hajnal Csilla
igazgató

 

Író-Olvasó találkozó

Február 4-én, szombaton 17 órakor

ÍRÓ- OLVASÓ TALÁLKOZÓ – G. O'Kney-el, azaz Aknai Gáborral

A találkozó témája: a „BORRA” és a „Repülőiskola vigyázz!” című könyvek bemutatása, dedikálással egybekötött, kötetlen beszélgetéssel az íróval.

Köszöntőt mond: Vidáné Válóczi Éva

Rákoskerti írónk, akinek kedvtelései nem voltak szokványosak: evezés, repülés, vitorlázás, csillagászat, fényképezés, nyitott szemmel néz a világra. Így aztán az eltelt több mint 60 év alatt rengeteg dolog esett meg vele és sok dologról meg is van a véleménye (jó is, rossz is… ) Sokszor szerette volna a gondolatait másokkal megosztani, de a lehetőséget a XXI. század hozta meg. Az elmúlt években egyszerre úgy érezte, hogy be kell fejezni valamit a félbehagyott írásokból. Ennek egyik gyöngyszeme az idegen civilizációval való kapcsolatteremtés, az emberi magatartást boncolgató fantasztikus történet, a Borra - Az invázió. Valamint megszületett a Repülőiskola vigyázz! című kalandos, vidám történet, ami talán eszenciája is lehetne egy csaknem letűnt korszaknak.

„Az Invázió című könyv félig sci-fi, félig kalandregény, a meseszerű részek mellett a kaland-vonalra és azokra a gondolatora próbáltam a hangsúlyt helyezni, amelyekről nap-mint nap elfeledkezünk. A több szálon futó cselekménybe a napi ballépéseink mellett próbáltam becsempészni annak a gondolatát, hogy – mi lenne, ha a könyvben leírtak egyszer bekövetkeznének? Katasztrófa könyv? Akár ezt is rá lehet fogni, igaz, annak eléggé sajátos…” /Aknai Gábor/

 

 

KERTI KÖLYÖKKUCKÓ

KERTI KÖLYÖKKUCKÓ

Farsangjárás, maskurázás, muzsikálás

2012. február 12. vasárnap 10 óra

 

A Színházikó Társulat előadásában megelevenedik a

Brémai muzsikusok

című mesejáték. Kalandos történet, melyben a kakas, a macska, a kutya és a szamár gazdáik elől menekülve összetalálkoznak és elindulnak Brémába, hogy felcsapjanak udvari muzsikusnak. Az éjszaka közeledtével egy erdőbe érve rablók tanyájára bukkannak, a betyárokat elkergetik és birtokba veszik a házat. Megalapítják a Fogadót a Brémai muzsikusokhoz. Az előadás után interaktív játszóházunkba szépséges maskurákat és valódi busóálarcokat készítünk. Aki tud, hozzon magával egy cipős dobozt, és máris indulhat a farsangoló játszóház.

 

Belépő: 600 Ft/ fő

 

A jegyek korlátozott száma miatt előzetes jelentkezést kérünk telefonon!

 




 

Lombzsák

A Rákoskerti Művelődési Házban lombzsákot vásárolni az alábbi napokon lehetséges:

Szerda 14-20 óráig

Csütörtök 8-20 óráig

Ára: 180FT/db

 

IV. Wass Albert Emléknap Rákoskerten

Február 18-án, szombaton

16 órától: IV. Wass Albert Emléknap Rákoskerten

Program:

16.00 óra: Megemlékezés a rákoskerti Wass Albert - szobornál

(Bp. XVII. ker. Pesti út és az Erzsébet körút sarka)

Közreműködik: Frech’ Gábor

Beszédet mond: Jókai Anna Kossuth-díjas írónő

 

17.00 óra: Ünnepi műsor Wass Albert művei alapján Bács Ferenc Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes színművész előadásában a Rákoskerti Művelődési Házban

 

18 órától: A „RÁKOSKERTÉRT DÍJ” átadó ünnepsége

A díjat átadja: Riz Levente, polgármester

 

A belépés díjtalan!

Mindenkit szeretettel várunk!

 

A rendezvény támogatói:

Bp. Főv. XVII. ker. Rákosmente Önkormányzata(Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar alpolgármester, rákoskerti önkormányzati képviselő, Hatvani Zoltán rákoskerti önkormányzati képviselő, Dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő)

 

Kis vasúttörténeti kalauz

 

2012. január 14. szombat 15 óra

„Kis vasúttörténeti kalauz”

címmel vasúttörténeti kiállítás

A kiállítást megnyitja: Borhegyi Norbert gyűjtő

-Betekintés a vasúttörténet múltjába-

A kiállítás megtekinthető: 2012. január 14-től február 2-ig!

 
Partnereink